2013. június 30., vasárnap

Csokis pöfeteg



Hozzávalók:
15 dkg étcsoki ( fontos, hogy jó minőségű legyen)
8 dkg vaj
15 dkg cukor
1 tojás
12 dkg liszt
3 dkg kakaó
csipet só
1 teáskanál sütőpor
2 evőkanál tej


1. A csokit vízgőz fölött megolvasztjuk és egy kicsit hűtjük.
2. A vajat habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a tojást is.
3. A lisztet összekeverjük a kakaóval, a csipet sóval és a sütőporral.
4. A vajas-cukros krémhez először hozzáadjuk az olvasztott csokit, majd a lisztes keveréket és végül a 2 evőkanál tejet. ( A tészta lágy lesz!)
5. A tésztát folpack-ba csomagoljuk és legalább 2 órára hűtőbe tesszük (lehet 1 éjszaka is).
6. Majd 24 részre osztjuk és golyókat formálunk belőle. Először kristálycukorba, majd porcukorba forgatjuk őket.
7. Sütőpapírral bélelt tepsiben, előmelegített sütőben (175 fok) 12-15 perc alatt megsütjük. A sütési időt mindig tartsuk be.

Ez a recept szintén Barbitól származik.








2013. június 28., péntek

Fordított meggyes




Hozzávalók:

30 dkg liszt
15 dkg cukor
1 sütőpor
1 vaníliás cukor
1 tojás
2,5 dl tej
5 dkg olvasztott vaj
10 dkg durvára darabolt csoki
1/2 üveg magozott meggy


1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
2. A lisztet, a cukrot és a sütőport egy tálba tesszük.
3. A tejet a tojással, a vaníliás cukorral és az olvasztott vajjal elkeverjük, majd a lisztes keverékhez adjuk.
4. Hozzákeverjük a darabolt csokit, végül a lecsöpögtetett meggyet.
5. A formába kanalazzuk a tésztát és kb. 15-20 percig, tűpróbáig sütjük.

A receptet Ancsi konyhájában találtam.



2013. június 26., szerda

Kakaós kifli



Hozzávalók:
70 dkg liszt
pici só
3 evőkanál cukor
22 db édesítőszer
5 dkg élesztő
4,5 dl tej
1,5 dl olaj

 1. Felfuttatjuk a tejben az élesztőt az édesítőszerrel.
2. A többi hozzávalót egy tálba tesszük, majd a felfuttatott élesztővel tésztát gyúrunk. Elfelezzük és az egyik felébe 2 evőkanál kakaóport teszünk.
3. Mindegyik tésztából 4 cipót formázunk és lisztezett gyúródeszkán a kétszeresére kelesztjük.
4. A cipókat vékonyra kinyújtjuk,alul világos,felül a barna, majd 8 felé osztjuk és kifliket formázunk.
5. Előmelegített sütőben sütjük kb. 35 percig.
6. Sütőből kivéve cukros vízzel átkenjük és megszórjuk cukorral.

A kifliket ízlés szerint lehet tölteni (sütésálló lekvár).




2013. június 24., hétfő

Pizzás kifli



Hozzávalók:
50 dkg liszt
5 dkg élesztő
3 dl tej
3 dkg margarin
2 teáskanál cukor
1,5 teáskanál só

ketchup, pizzakrém, pizzafűszer, reszelt sajt

1. A langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt a 2 teáskanál cukorral.
2. A többi hozzávalóval tésztát dagasztunk,majd a duplájára kelesztjük.
3. Miután megkelt a tésztánk, lisztezett deszkán egy kicsit átgyúrjuk és 10 egyforma darabra vágjuk. Pár percig pihentetjük, majd egyenként mindegyiket ovális alakúra kinyújtjuk és az egyik végétől kezdve feltekerjük.
4. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük ( jó nagy helyet hagyjunk közöttük) és letakarva hagyjuk, hogy a duplájára keljenek.
5. Ha már szépen megkeltek, hosszában bevágjuk és megkenjük a ketchupból, a pizzakrémből és a pizzafűszerből készült szósszal. Bőven megszórjuk reszelt sajttal.
6. Előmelegített sütőben sütjük kb. 20 percig.










2013. június 23., vasárnap

Csokis kalács

A család kedvenc kalácsa  :)



Hozzávalók:
50 dkg liszt
3 dl tej
5 dkg élesztő
1 egész tojás
1 tojássárgája
3 csapott evőkanál cukor
3 evőkanál olaj

Töltelék:
13 dkg porcukor
5 dkg kakaópor
olaj vagy olvasztott vaj

Lekenéshez: 
1 tojásfehérje

1. Az élesztőt felfuttatjuk a tejben 1 csapott evőkanál cukorral.
2. Egy dagasztótálba szitáljuk a lisztet, hozzáadjuk az egész tojást, a tojássárgáját, 2 evőkanál csapott evőkanál cukrot, az olajat és végül a felfuttatott élesztőt.
3. Tésztát dagasztunk, majd a duplájára kelesztjük.
4. Lisztezett felületen átgyúrjuk, ketté vesszük és fél centi vastagságúra kinyújtjuk.
5. Megkenjük olvasztott vajjal vagy olajjal és rászórjuk a tölteléket. 
6. Feltekerjük és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük a rudakat.Letakarva 1/2 órát kelesztjük még, majd megkenjük a tojásfehérjével. 
7. Előmelegített sütőben sütjük. A sütőből kivéve meleg vízzel vagy tejjel átkenjük. 


A  receptet Barbinál találtam, én csak a tojások arányán változtattam.




2013. június 22., szombat

Csokis - meggyes muffin

Óriás "kalapos" muffinok



 Csokis - meggyes muffinok


 Hozzávalók:

30 dkg liszt
15 dkg cukor
1 sütőpor
1 vaníliás cukor
1 tojás
2,5 dl tej
5 dkg olvasztott vaj
10 dkg durvára darabolt csoki
1/2 üveg magozott meggy


1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
2. A lisztet, a cukrot és a sütőport egy tálba tesszük.
3. A tejet a tojással, a vaníliás cukorral és az olvasztott vajjal elkeverjük, majd a lisztes keverékhez adjuk.
4. Hozzákeverjük a darabolt csokit, végül a lecsöpögtettet meggyet.
5. A formába kanalazzuk a tésztát és kb. 15-20 percig, tűpróbáig sütjük.









2013. június 21., péntek

Langalló

Langalló



Hozzávalók: 
40 dkg liszt
2 dkg élesztő
csipet cukor
2 dl langyos víz
1 teáskanál só
2 evőkanál olaj

tejföl
fokhagyma
őrölt fekete bors
házi sonka, kolbász, szalonna

1. A langyos vízben, a csipet cukorral felfuttatjuk az élesztőt.
2. Egy tálba öntjük a lisztet, hozzáadjuk a sót, az olajat és a felfuttatott élesztőt.
3. Összedolgozzuk a tésztát. ( Ha nagyon kemény, egy kevés langyos vizet önthetünk hozzá.)
4. Kétszeresére kelesztjük.
5. Miután megkelt, kiolajozott tepsibe tesszük és a kezünkkel elegyengetjük. Villával picit megszurkáljuk és kevés olajjal megkenjük a tetejét.
6. A tejfölben elkeverjük a zúzott fokhagymát és az őrölt borsot, majd megkenjük vele a tésztánkat.
7. Rászórjuk a feltétet: a sonka,- szalonna csíkokat, kolbászkarikákat.
8. Előmelegített sütőben sütjük kb. 25-30 percig.



Feltét: házi sonka, szalonna, kolbász



Sütőből kivéve, még a tepsiben



Langalló

2013. június 18., kedd

Igazi házi rétes

Rétes igazi házi, nyújtott tésztával. :)


Rétes


Hozzávalók:

50 dkg rétesliszt
1 tojás
1 nagy evőkanál zsír
3 dl langyos víz
1 evőkanál ecet
1 kávéskanál só

olvasztott zsír
darált mák 
magozott meggy

1. Egy tálba szitáljuk bele a lisztet. Közepébe tegyük bele a tojást, a zsírt, az ecetet és a sót.
2. A vizet fokozatosan adjuk hozzá.
3. Gyúrjuk össze a tésztánkat. Fontos, hogy nagyon jól dolgozzuk ki.
4. Két részre osztjuk és cipókat formálunk. A tésztát kb 30-45 percig pihentetjük.
5. Egy asztalt leterítünk abrosszal. Erre tesszük a tésztát, aminek tetejét lekenjük olvasztott zsírral. Nyújtófával egy kicsit kinyújtjuk, majd óvatosan lisztbe mártott kézzel elkezdjük húzkodni a tésztát.A tészta vastagabb szélét a végén leszakítjuk.
6. Ezután megtöltjük a rétesünket. Először rászórjuk a darált mákot, majd a meggyet. A végén meglocsoljuk egy kevés olvasztott zsírral,de tejfölt is tehetünk rá.
7. A terítő segítségével feltekerjük, majd vékonyan zsírozott tepsiben tesszük. Előmelegített sütőben sütjük kb. 35-40 percig.

A töltelék lehet alma, túró vagy tök is.

2013. június 17., hétfő

Egy, érik a meggy...

Első receptem egy meggyes - mákos süti.

 Meggyes - mákos süti

Hozzávalók:

meggy (kb 1 üveg,de én többet tettem bele)
3 tojás
25 dkg porcukor
20 dkg darált mák
citromhéj
1 sütőpor
20 dkg liszt
2 dl tej

1. A meggyet magozzuk ki és jól csöpögtessük le.
2. A porcukrot és a tojásokat keverjük el jól gépi habverővel.
3. Adjuk hozzá a citromhéjat és a darált mákot, majd ezekkel is keverjük jól össze.
4. Adjuk hozzá a tejet és a sütőporos lisztet is.
5. Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral és öntsük bele a tésztát, majd szórjuk rá a meggyet.
6. Előmelegített sütőben, alacsony hőfokon süssük tűpróbáig ( 35-40 perc).


A receptet Andi konyhájában találtam.




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...